TgyI Termékek

Ki az a Dr. Richard Schulze?

Dr. Richard Schulze

Dr. Schulze egy kis mezőgazdasági városból származik. New York vidéki részén nőtt fel. Egy rendkívül havas téli éjszakán az anyja azzal ébresztette fel, hogy kétségbeesetten próbált orvost hívni, de sajnos az összes út járhatatlan volt.

Aznap éjjel az apja lassan és fájdalmasan halt meg egy szívrohamban. Több mint 3 órán keresztül küzdött, míg végül fia karjaiban érte a halál. Dr. Schulze csak 11 éves volt. 3 évvel később, édesanyja is súlyos szívrohamban halt meg. 55 évesesek voltak a szülők, amikor meghaltak.

16 éves korában és egy évvel a tragédia után,  az orvosok rossz egészségi állapotot fedeztek fel a fiatal Dr. Schulze-nál, ugyanis genetikai rendellenességet és szívbetegséget diagnosztizáltak nála. Ezután azt mondták neki, amennyiben nem végzik el a nyílt szívműtétet, a gyenge és torz szíve nem lesz képes annyi vért pumpálni, amennyire egy felnőtt testnek szüksége van és 20 éves korában meg fog halni. Ő viszont visszautasította a műtétet, kiment a kórházból, és elhatározta, hogy felkutatja a szív gyógyítására szolgáló természetes módszereket. A következő 3 évben gyökeres változásokon ment keresztül a fiatal tinédzser. Vegán étrendre tért át, intenzív testmozgási programot kezdett meg, és szó szerint mindent megváltoztatott, ami a testébe és lelkébe ki-és beáramlott. Többszáz egészséges gyógyító program olvasásába temetkezett, gyógynövényes recepteket keresett, méregtelenítést végzett, tisztító böjtöt folytatott és egészséges életmódra váltott át. Végül azzal álltak elő az orvosok, hogy a szíve csodálatos módon, de meggyógyult. Dr. Schulze csodát tett, élete első csodáját, a gyógyulás csodáját!

A legjobb tanároktól való tanulás

Dr. Schulze elismeri, hogy a múlt század legnagyobb orvosaitól tanult, köztük a rendkívül híres európai orvos Pava Airolutól. Ezután a Hidden Valley Health Ranch tanyára költözött, ahol Dr. Bernard Jensen mellett tanult. Végezte tanulmányait és közben gyakornokként dolgozott Amerika leghíresebb gyógynövényesénél, később pedig a híres Dr. John Christophernél, azzal a céllal, hogy felvételt nyerhessen az egyetemén. Dr. Christopher arra kérte őt, hogy maradjon ott és tanítson mellette. Miután a híres és elismert tanár meghalt, Dr. Schulze ott maradt és folytatta az egyetemi tanári munkásságát az elkövetkező tíz évben.

Dr. Schulze a gyógynövénytudományi doktori fokozat megszerzésén kívül, mesterképzett gyógynövényes és diplomát szerzett gyógynövény gyógyszerészetből, majd a diplomálás után a természetgyógyászat doktora lett. Mindezek mellett három fekete öves harcművész.

Tanuljon betegeitől!

Az 1970-es évek elején Dr. Schulze megnyitotta első new york-i természetgyógyászati klinikáját, majd néhány évvel később áttelepítette Dél-Karolinába. A természetgyógyászati klinikáit az 1970-es évek elejétől az 1990-es évek közepéig működtette. Ebben az időszakban Európában és Ázsiában más természetgyógyászati klinikákat is vezetett. A két évtized során betegek ezreit kezelte. Dr. Schulze azt állítja, hogy tudásának 5%-a származik az iskolából, 95%-a pedig a klinikán végzett munkából. Ezt mindig elmondja betegeinek, mert számára ők az igazi tanárok.

Kétségtelen, hogy a klinikán szerzett tapasztalat különbözteti meg őt a térség többi orvosától.

A klinikai gyakorlat második évtizedében szinte kizárólag szív- és idegrendszeri betegségekkel, illetve rákos és egyéb degeneratív (ún.gyógyíthatatlan) betegségben szenvedő betegekkel dolgozott. Klinikája ismert lett azon betegek számára, akikről a nyugati orvostudomány felemelte a kezét, és akiket haza küldtek meghalni. Ezen kívül ismertté vált a rendkívül hatékony természetes gyógyító programjának, a gyógynövény alapú készítményeknek és a nagyszámú meggyógyult pácienseknek köszönhetően, annak ellenére is, hogy orvosaik rossz eredményekről tájékoztatták őket. Sok beteg még ma is él, húsz-harminc évvel azután, hogy az orvosuk azt mondta nekik, hogy meghalnak!

A fő oka annak, hogy betegei képesek voltak a saját „csodájukat” megvalósítani, az volt, hogy Dr. Schulze új technikákat, terápiákat, programokat és gyógynövény alapú gyógyászatot fejlesztett ki, amelyek túlhaladták a múltban tett lépéseket. Sőt olyan határokat döntött meg, amely minden más természetgyógyász és gyógynövény szakértő számára is ismeretlen út volt. Dr. Schulze mindig azt mondta, hogy minden betegét extrém módon kezelt, különböző gyógynövényekből készült készítményekkel gyógyított, mert nem volt veszítenivalójuk. Betegei ennek ellenére sem haltak meg. Helyette inkább javulni kezdett állapotuk és meg is gyógyultak. Klinikai munkásságának eredménye csodálatra méltó és példátlan volt,  jóval meghaladta minden elvárását, amit valaha bárki a természetgyógyászatról gondolt.

Dr. Schulz gyógynövény alapú készítményeinek receptjeit, valamint a természetgyógyászati programjait szerte a világon alkalmazzák, hogy segítsék az emberek „gyógyíthatatlan” betegségeiből való gyógyulást. Klinikai eredményei mind a természetgyógyászatban, mind az orvostudományban visszatükröződnek. Páciensei igazi bizonyítékként szolgálnak, hogy miként gyógyíthatja meg az ember önmagát minden betegségből, természetes úton.

A gyógyulás bölcsességének terjesztése

Dr. Schulze 11 évet az Egyesült Királyság College of  Herbology and Natural Healing Főiskola igazgatójaként dolgozott. 10 évig megtartotta a Dr. Christopher’s School of Natural Healing Iskola nevét, igazgatóként vezette azt és társigazgatója volt az Angliában, Franciaországban és Spanyolországban működő The Osho School for Naturopathic Medicine iskolának. Ezen felül Dr. Schulze a Master Herbalists társalapítója az Egyesült Királyságban.

Számos egyetemen tanított és előadott, köztük az angliai Cambridge-i és Oxford-i Egyetemen, az írországi Trinity Medical College-on, a New York-i Omega Intézetben, a spanyol Cortijo Romero-ban és számos más természetgyógyászati intézetben, valamint gyógynövény szakértői intézetekben szerte a világon. Több helyen vendég előadó volt, számos egyházban, rádió- és televíziós show-ban tartott beszédeket.

Dr. Schulze-ot világszerte szeretik a szenvedélye, a hallgatók iránti elkötelezettsége, a humorérzéke, a kreativitása és izgalmas, lelkes és evangélikus előadói stílusa miatt. Leginkább a természetes gyógyulásról való tudás rendkívüli átadása miatt.

Életének fő küldetésének tartja a természetes gyógyítás átadását

1994-ben, 15 évvel azután, hogy gyógynövénykészítményeket alkalmazott betegei gyógyításában, Dr. Schulze megnyitott Amerikában egy botanikus gyógyszertárat, amely gyártja és forgalmazza a nagyközönség számára a hatékony készítményeket.

Dr. Schulze a mai napig folytatja küldetését az új gyógynövénykészítmények előállításával, könyvek, publikációk, CD-k és DVD-k kiadásával, amelyekben beszámol a természetgyógyászat klinikai programjáról. Napi rendszerességgel közvetlenül kommunikál a nyilvánossággal is, válaszol a betegek és az ügyfelek számos kérdésére, videókat rögzít számos természetes méregtelenítő programjáról, a tisztító és az egészséges életmód programjáról stb.

Miért van szükség gyógynövényekre a bél méregtelenítéséhez?

A modern életmód az emésztő- és kiválasztó szerveinken is átveszi az irányítást. A magas zsírtartalmú és alacsony rosttartalmú feldolgozott élelmiszerek, a magas koleszterinszintű állati zsírok, a testmozgás hiánya, a fokozott mérgező szennyezés és a fokozott stressz, mind hozzájárulnak a jelenlegi emésztőrendszeri problémákhoz.

A BELEINK a legnagyobb kiválasztó szerveink. Ez a fő módja annak, hogy a hulladék kiürüljön a testből. Ha a belek nem működnek megfelelően, felhalmazódik a széklethulladék, és előbb vagy utóbb dehidrál a szervezet és a vastagbélben székrekedés alakul ki. Végül a széklethulladék bélsárrá alakul, amit a test újra felszív, ezzel megmérgezve a szervezetet.

Minden egészségügyi program ELSŐ LÉPÉSE a béltisztítás és méregtelenítés. A lassú, zárt és duzzadt bél elfoglalhatja a körülötte lévő területet, megszorítva azt, így fájdalmat, elzáródást, gyulladást, betegséget vagy fertőzést okozhat és méreganyagokat bocsáthat ki, amelyek a test bármely részét érinthetik. Ezzel magyarázható, hogy Dr. Schulze ötnapos béltisztító programja után a betegeinek 80% -a többé már nem tapasztalta ezeket a jelenségeket.

A székrekedés előidézhet többféle tüneteggyüttest és betegséget, például hasi kellemetlenséget, allergiákat, szorongást, asztmát, hátfájást, székrekedést, görcsöket, depressziót, fáradtságot, élelem utáni sóvárgást, fejfájást, aranyeret, emésztési zavarokat, álmatlanságot, ingerlékenységet, a szexuális vágy hiányát, koncentráció és memória elvesztését, menstruációs problémákat, émelygést, rossz étvágyat, prosztataproblémákat, bőrproblémákat, súlygyarapodást.

Világszerte mára már százezrek próbálták ki ezt a nagyon egyszerű és hatékony módszert a székrekedés megszüntetésére, a belek megtisztítására és a szervezet méregtelenítésére, egészségesebbé téve azokat. A bél tisztítása a széklethulladék eltávolításának hatékony módszere. Ez az eljárás nem csak tisztán tartja a testrészeinket, hanem megvédi őket az esetlegesen kialakuló betegségektől is.

Attól függetlenül, hogy nincsennek működési zavarai a vastagbélben, végezze el a béltisztítást és nézze meg mi történik. Dr. Schulze betegeihez hasonlóan, örömmel fogja tapasztalni az eredményeket. Tegyen megelőző lépéseket teste egészségéért, amit megkezdhet Dr. Schulze ötnapos béltisztító programjával. Ez csak 5 nap a 365-ből! Néhány gyógynövény használatával megváltozik a bélműködése és az élete is. Ezt Dr. Schulze garantálja Önnek!

A megrázó végeredmény a következő: emberek százezrei halnak meg, mert székrekedés miatt a vastagbél szó szerint tele van felhalmozódott ürülékkel, ami fájdalomhoz vezet. Sokan még csak elképzelni sem tudják, hogy mennyi minden halmozódott fel bennük. Végezze el a béltisztítást még ma, és meg fogja látni, hogy nagyszerűen fogja érezni magát, hosszabb ideig és egészségesebben fog élni! Mára már százezrek próbálták ki ezt az egyszerű és hatékony programot világszerte. A megszüntetett székrekedésnek, a vastagbéltisztításnak és a test méregtelenítésének köszönhetően, ma egészségesen és minőségesen élnek.

A belek alapos tisztítása és méregtelenítése az első és legfontosabb lépés mindazok számára, akik egészségesek szeretnének lenni és maradni.

Dr. Schulze megosztja Önökkel a meglátásait és bölcsességeit

Üdvözlöm Önöket barátaim,
Dr. Richard Schulze vagyok, az elmúlt 40 évben több ezer ember ugyanazt a kérdést tette fel nekem: Mi az a „természetes gyógyulás” és hogyan történik mindez? A válaszom néhány percet vesz igénybe és ebben a pár percben betekintést kaphatnak és megérthetik a természetes gyógyulás folyamatát. A betegek ezreivel töltött évtizedek során azt tapasztaltam, hogy mindenki meg szeretné érteni az alapjait annak a folyamatnak, ahogyan a testét kezelik, legyen az bármilyen betegség. Ez segít a gyógyulás útján.

Kezdjük az elején. A természetes gyógyítás a gyógykezelés egyik módszere, ami a megszokott modern orvostudományhoz képest egy másféle típusú gyógymód. Amikor megbetegszik valaki, a modern orvostudomány általában erős gyógyszerek használatát ajánlja, vagy valami meglehetősen konkrét külső beavatkozást javasol, mint amilyen a műtét. A természetes gyógyászat ehelyett segíti, illetve ösztönzi a testét a természetes öngyógyításra. Ebben rejlik a nagy különbség! Egyszerűen fogalmazva: a „természetes gyógyítás” az, amit a test jól végez, természetes úton, naponta, az Ön segítségével vagy anélkül. A megbetegedés is a test természetes reakciója, mint ahogyan hasonló módon az öngyógyítás folyamata is.

Hadd mondjam el újra. A teste egy öngyógyító gépezet. A test egyik alapvető és legalapvetőbb funkciója az, hogy megjavítsa magát, amikor megsérül, rosszul érzi magát vagy beteg. A legjobb példa erre egy egyszerű vágás vagy seb a bőrön. Álljunk meg egy percre, nézzük meg egy pillanatra a gyógyulás fogalmát! Az egészségügyi iskolában az első dolog, amit megtanulnak, hogy a test öngyógyító gépezet. Amikor megsérül a bőr, vérzik, a vér végül vérröggé alakul és seb keletkezik a bőr felületén. A szövet és a bőr növekedni kezd közvetlenül a seb alatt és végül, amikor a seb leesik, alatta már ott van az új bőr. Csodálatos módon meggyógyul! Noha ezt az alapvető gyógyító funkciót magától értetődőnek tekintjük, soha egyetlen orvos vagy kórház sem volt képes hasonló módon meggyógyítani Önöket. És soha egyetlen tudós sem volt képes a vérből húst és bőrt előállítani. De az Ön teste egyszerű feladatként végzi el ezt a gyógyító csodát. Ez csak egy példa arra, hogy a test hogyan gyógyulhat meg önmagában, és azt is tudja, hogyan kell kezelni minden ismert betegséget, beleértve a krónikus és degeneratív betegségeket is. Mert valóban képes erre! Csak egy kis segítségre van szüksége, hogy megkezdje a gyógyulás folyamatát, aminek hosszútávú eredménye lesz.

Kétség nélkül, a teste csodálatos gyógyító és öngyógyító gép, készen áll a sérülések helyrehozására vagy a betegségek meggyógyítására. Végül azonban megeshet, hogy sokféle dolog miatt, a genetikai gyengeségtől, az egészségtelen életmódtól és néhány rossz szokástól kezdve a szokásos öregedésig, vagy leggyakrabban egyszerre mindhárom tényezőnek köszönhetően, a teste nem tekinti alapvető feladatának a gyógyulást vagy a betegség kezelését. Ez általában akkor fordul elő, amikor valaki megbetegszik, majd orvoshoz fordul és a megszokott klasszikus orvoslási móddal próbálják kezelni a betegséget. Az orvos azt gondolja, hogy egyedül kell dolgoznia a kezelési projekten, s egy csomó gyógyszert alkalmaz a betegségek leküzdésére és megsemmisítésére. Gyakran műtét segítségével próbálja újból működésbe hozni a testet. A kezelés ezen formája működőképes lehet, de egyben rendkívül veszélyes is. A kemoterápia, a sugárkezelés és a hagyományos rákkezelés esetén, időnként a beteg előbb veszti el életét, mint az adott kezelt betegség. Valójában, még akkor sem nyugodhatunk meg, ha a kezelés sikeres volt, mert az orvosi beavatkozás gyakran annyira durva és extrém, hogy befolyásolni tudja a fennmaradó egészséges szerveket, majd mellékhatásként új betegségek kiváltását eredményezi a testben. Az egyik betegség másikkal történő kereskedelme nem bizonyul hatékony gyógymódnak!

Az orvosi beavatkozás, mint amilyen a szervátültetés vagy szerveltávolítás, visszafordíthatatlan károkat is okozhat. A kemény orvosi beavatkozás általános eredménye, hogy sokféleképpen megváltozik az életed és általában örökre. Sőt, ami még rosszabb, az orvosi gyakorlat annyira veszélyes, hogy sokszor halálos kimenetelű. Mai becslések szerint, sok az orvos által okozott halálesetek száma,  másszóval az iatrogén halál. Ezért ha fontolóra veszünk mindent, a túladagolásoktól, a gyógyszerkölcsönhatásoktól és a mellékhatásoktól kezdve az intenzív műtétig, leszögezhetjük, hogy a modern orvostudomány gyakorlata önmagában több millió embert pusztított el az elmúlt néhány évben. A bioélelmiszerek és a gyógynövények bebizonyították, hogy sokkal több tápanyagmennyiséget tartalmaznak – akár tízszer többet is! Ez egy egyszerű egyenlet. A tízszer több tápanyag és magasabb hatékonyság azt is jelenti, hogy akár tízszer nagyobb az esélye a kívánt eredmény elérésének. De a tisztaság és a hatékonyság is akkor válik az egészség tényezőjévé, ha Ön azzá teszi. Ön a kulcsa mindennek.  Mert végső soron az a legfontosabb, hogy meggyógyuljon és egészséges legyen!

Számomra a tisztaság komoly kérdés.  A gyártóüzemünket hivatalosan is elfogadták és a kaliforniai Food & Drug Branch Közegészségügyi Minisztérium folyamatosan ellenőrzi a minőséget. Ezen kívül engedéllyel is rendelkezünk az ORGANIKUS növényi termékek előállítására. Többek között a Nemzetközi Minőségbiztosítási Ügynökség (egy jelentős USDA által akkreditált ügynökség az Amerikai Egyesült Államokban) is hivatalosan elfogadta és engedélyt adott organikus létesítményünk működtetésére.

A MODERN GYÓGYÁSZAT NEM A LEGJOBB VÁLASZTÁS

Az orvosi beavatkozás lehet a legjobb gyógymód és kezelés azoknak az embereknek, akik egyáltalán nem vállalnak felelősséget az egészségükért, elutasítják az egészséges és pozitív életmódbeli változásokat. De a legtöbb ember számára, aki hajlandó változtatni és kicsit is egészségesebb életet szeretne élni, a modern orvoslás nem jó választás, és különösen első lépésként. Bár az orvostudomány valójában megpróbálja kitalálni az Ön problémáját, a gyógyulási folyamatban is át akarja venni az irányítást. A természetes gyógyulás viszont pontosan az ellenkezőjét teszi. A természetes gyógyulással részt veszünk a gyógyulás folyamatában. Az Ön teste bármelyik orvosnál jobban tudja, hogy mit kell tennie. Annyi a feladata, hogy egészségesebbé tegye hétköznapjait, ezzel hozzásegítve testét, hogy egy hatalmasabb és hatékonyabb öngyógyító gépezetté váljon. Ne feledje, hogy a teste ezt természetesen meg is akarja tenni. Egyedül. Önöknek csak biztosítaniuk kell az ehhez szükséges feltételeket. A klinikámon nagyon hamar felfedeztem, hogy a legtöbb embernek nem kell sokat tennie azért, hogy megbetegedjen. A legtöbb embernél nekem kellett lépnem, még mielőtt kárt tettek volna magukban. Azt akarom ezzel mondani, hogy a legtöbb páciensem saját tettei által vált beteggé.  Más szóval, a testük megpróbált gyógyulni, de vagy túl gyenge volt, vagy ellenállt az egészségtelen életmód miatt.
A legtöbb páciensemnek csak egy jó, alapos tisztításra, új egészséges életmódra van szüksége, és a testük azonnal, önmagában kezd meggyógyulni. Néhány betegem most súlyos válságban van, mert éveken keresztül figyelmen kívül hagyta a betegségre utaló figyelmeztető jeleket, és ezért kellett agresszívebb egészségügyi programot alkalmazni. A pácienseim betegségének súlyosságától függetlenül, még a krónikus és degeneratív betegség legrosszabb stádiumaiban is mindig láttam a természetes öngyógyulás erejét, akárcsak az orvosi beavatkozásban.
Ami a legjobb az egészben, hogy a pácienseimnek módjában állt meggyógyulni és egy egészséges alap környezetet teremteni, amelyből könnyen kialakíthattak egy egészséges életmódot.

Könnyű és egyben nagyon mókás is

A természetes gyógymódok eredményei közvetlenül tükrözik, hogy mennyi pozitív és egészséges változást hajlandó végrehajtani az ember az egészsége érdekében. A legtöbb ember számára egyszerű és szórakoztató ez a folyamat. Ha számításba vesszük a drámákat, a traumákat, a fájdalmakat, a kínzásokat és az orvosi beavatkozás pénzügyi költségeit, akkor a legtöbb ép gondolkodású ember számára nyilvánvaló választás volt a természetes gyógykezelés. Mint mondtam, a természetes gyógyulás azoknak szól, akik hajlandóak változtatni életmódjukon. Természetgyógyászként ez is a feladatom. Segítek az embereknek az egészséges döntések meghozatalában és az egészségesebb életmód megkezdésében. Mindez drámaian javítja egészségi állapotukat, ami lehetővé teszi testük öngyógyító képességének fejlesztését.

Összefoglalva: a természetes gyógyulás olyan gyógymód, amely hozzásegíti a testét természetes és erőteljes öngyógyító képességének feltöltésében. Olyan életmódban, amelyben a sok betegséget okozó tényező megszűnik, miközben az egészséget szorgalmazó tényezők száma megnövekszik, a test egészségesebbé és erősebbé válik. És ha elég erős, akkor helyrehoz minden sérülést és meggyógyít minden betegséget. Klinikánk falán és a rendelőmben évek óta olvasható egy felirat: „Minden betegség kezelhető!”

Csak hagyja abba annak az alkalmazását, ami betegséget okoz, és kezdje el használni azt, ami erősíti az egészségét. Van egy nagyon régi mondás: „Összpontosítson a jóra, hogy kiküszöbölje a rosszat.” Ez a mondás a természetes gyógyulás nagyszerű leírása. Ugyanígy, a természetes gyógyulás arra a jóra irányul, amelynek célja az egészséges élet megteremtése. Mindeközben szórakoztató a testre hagyni azt a feladatot, amit a legjobb módon tud elvégezni. Ez nem más, mint meggyógyítani Önt minden betegségtől.

Barátaim, legyenek jól, legyenek egészségesek és tegyék a napjukat nagyszerűvé (Prijatelji, budite dobro, zdravi i učinite da vam dan bude odličan)

Remélem, hogy elegendő betekintést tudtam nyújtani a természetes gyógyulás megértésébe, és ami még fontosabb, remélemem meg tudtam Önöket győzni arról, hogy mindenekelőtt a természetes gyógyulást válasszák elsődleges egészségügyi kezelésként.
Barátaim, legyenek jól, legyenek egészségesek és tegyék a napjukat nagyszerűvé!

Dr. Richard Schulze

Nemrég közzétett

A vízbevitel fontossága

Víz Az általunk használt élelmiszerek értékét az úgynevezett „tápláltsűrűség” szerint osztályozzuk, ami az össz tápanyag és a kalória arányát veszi alapul. Ha ezt a vízre

Még több »

Az A-vitamin

A színes növényekben (sárgarépa, paradicsom…) az A-vitamin provitamin, béta-karotin formájában található meg, amelyet testünk A-vitaminná vagy retinollá alakít. Az A-vitamin funkciói: – Látási pigmentek képződése

Még több »

Elsősegélynyújtás fejfájás esetén

Mindannyiunknál előfordulhatnak fejfájási problémák és sokan azonnal a gyógyszerek után nyúlnak, hogy megszabaduljanak a kínzó fájásoktól. Mielőtt ezt megtennék, próbáljanak ki néhány természetes módszert. A

Még több »

Bőrtisztítás-száraz dörzsölés

Bőrtisztítás-száraz dörzsölés (angolul: dry brushing) olyan módszer, amely lehetővé teszi a bőr tisztítását, miközben méregteleníti a belső szerveket. A száraz dörzsölés módszerét Dr. Schulze egyik

Még több »

Ki az a Dr. Richard Schulze?

Dr. Schulze egy kis mezőgazdasági városból származik. New York vidéki részén nőtt fel. Egy rendkívül havas téli éjszakán az anyja azzal ébresztette fel, hogy kétségbeesetten

Még több »
Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email